Tisztelt Érdeklődők!

Szeretnénk tájékoztatni Önöket, hogy a Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Nonprofit Kft. szervezésében sikeresen lezajlott a Mohács 500 emlékév logó- és kisarculatpályázat értékelése.

Először is szeretnénk megköszönni mindazoknak, akik pályázatot nyújtottak be. Összesen 165 pályázó 191 darab pályamunkáját kaptuk meg, amiért nagyon hálásak vagyunk.

A zsűrinek rendkívül nehéz feladatot jelentett a magas színvonalú pályaművek közül kiválasztani a nyerteseket. Az értékelés több fordulóban zajlott, és végül sikerült kiválasztani a győztes pályaműveket.

Az értékelés során a következő szempontokat vettük figyelembe: a benyújtott pályamunkának méltónak kellett lennie a mohácsi csata 500. évfordulójához, továbbá képesnek kellett lennie a hosszú távú használatra azáltal, hogy kihagyja az "500" számot. Emellett tükröznie kellett a tradíciót és az innovációt, valamint olyan fogalmakat, mint a magyarság, kereszténység, hazaszeretet, bátorság, hagyomány, hősiesség, megújulás, újjászületés, büszkeség, igazság és lojalitás.

Ezen alapelvek alapján a győztes pályaművet Szőke Péter nyújtotta be.

A második helyet az Explicit Design Studio pályázata szerezte meg, míg a zsűri a harmadik helyre Molnár Péter munkáját helyezte.

Ezúton szeretnénk még egyszer köszönetet mondani, és sok sikert kívánni mindazoknak, akik részt vettek a pályázaton.

További információért kérjük, forduljanak hozzánk bizalommal.

Üdvözlettel,

Mohácsi Bugarszki Norbert

a Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, szervező

a lenti linkre illetve logóra kattintva letölthető az három helyezett pályamű

Kedves Pályázók!

Szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki részt vett a Mohács500 logópályázaton, és elküldte a pályamunkáját. Örömünkre szolgál, hogy ilyen sokan érdeklődtek az esemény iránt, a 189 beérkezett logóterv már önmagában is nagyszerű eredmény. A pályázat jelenlegi szakaszában az összes pályamunkát alaposan kiértékeljük, és hamarosan értesíteni fogunk mindenkit az eredményekről. Lenyűgöző munkákat kaptunk, és nehéz választás előtt áll a zsűri, de a legjobb, legalaposabb döntést szeretnénk meghozni, ami időigényes, ezért kérjük, legyenek türelemmel. Hamarosan jelentkezünk a végeredménnyel.

MOHÁCS 1526 - 2026

Logó és kisarculat pályázat

Mohács városa szakmai pályázatot hirdet hazánk 2026-ban esedékes jelentős eseménysorozata, a Mohácsi csata 500. évfordulója főbb arculati elemeinek kidolgozása tárgyában.

Beadási határidő
2023.április 17, 8:00
Meghosszabbítva!
Beadás módja
Kizárólag elektronikus úton
Eredményhirdetés
2023 május 31-ig
A pályázat díjazása
A nyertes pályázó nettó 400.000,- Ft díjazásban részesül! - valamint kihirdetésre kerül második és harmadik díj is!
1526

A „mohácsi vész”

Az 1526-os csatavesztés nemzeti tragédiánk, amely során elesett több tízezer keresztény harcos, meghalt II. Lajos király, elnéptelenedett a vidék, az ország 150 évig oszmán megszállás alá került. A „mohácsi vész” évszázadokig az ország pusztulásának jelképe lett, melyhez mérhető sokk a trianoni tragédia volt ezeréves nemzetünk történetében.

A „mohácsi vész”
2026

500. évforduló

Három év múlva elérkezik 2026., azaz a mohácsi csata 500. évfordulója. Egy olyan, jelentős dátum, ami apropót szolgáltat megállni, visszatekinteni, emlékezni, értékelni az elmúlt félezer évet és ebből okulva célokat tűzni jövőnk felé.

500. évforduló
Célkitűzés

A méltó felkészülés

Mohács Város Önkormányzatának célja a csata 500. emlékévére méltón felkészülni. Programjainkkal, megemlékezéseinkkel ki kell fejezzük tiszteletünket a keresztény hazánk védelméért hadba szálló hősök iránt, azok a névtelen harcosok iránt, akik a kilátástalan harcot is felvállalva küzdöttek az ország megvédéséért.

A méltó felkészülés
Szakmai zsűri

“Van pillanat, amikor ítélni kell. Az ítélet lehet bölcs, előrelátó, jó szándékú, igazságos, szeretetteli... csak egy nem lehet: kíméletes..”

A zsűri tagjai:

Vasvári Péter

Díjnyertes, nemzetközileg elismert tervezőgrafikus művész, a Magyar Logó társaság alapítója, a Magyar logók, és a Magyar tervezőgrafika TOP 100 című szakkönyvek szerzője.
Prof. Dr. Pap Norbert


egyetemi tanár, az MTA doktora, a Pécsi Tudományegyetem „Mohács500” programjának vezetője.

Kovács Balázs

okleveles közgazdász, nemzetközi turizmus szakértő, a bécsi GD Consulting tanácsadó iroda vezetője, turisztikai szakblogger és a Dunakavicsok turisztikai podcast szerkesztője, műsorvezetője, a fenntartható turizmus világtanács, - a GSTC -  tagja.

Pávkovics Gábor

Mohács város polgármestere, mint a kiíró, Mohács Város Önkormányzatának delegáltja.

Mohácsi Bugarszki Norbert

mint a Szervező Mohácsi Városgazdálkodási NKft. delegáltja, a Mohácsi Városszépítő- és Városvédő Egyesület, II. Lajos Emlékbizottság elnöke.
március 01, 2023

Gyakran ismételt kérdések - Mohács 500

  1. Van-e pontos felirat, aminek szerepelnie kell a logo mellett avagy a logotípiában?
    Nincs meghatározott felirat, aminek szerepelnie kell.
  2. Van-e hierarchia az elemek között, melyeket szerepeltetni szükséges a pályaműben?
    Alapvetően nincs hierarchia, azonban célja a Kiírónak, hogy az “500” felirat esetleges elhagyása ellenére is Mohácsra asszociáljanak a logóról.
  3. A logóban szerepeltetni szükséges minden kommunikációs elemet?
    A Kiíró szándéka, hogy a felek megállapodása esetén nyertesnek hirdetett logó és kisarculat készítőjével a Kiíró szerződést köt a teljes arculati kézikönyv elkészítésére. Ennek értelmében nem szükséges minden kommunikációs elemet megjelentetni.